WING TSUN FORMAGYAKORLATOK

Siu Nim Tau – A kis gondolat útja

Az első formagyakorlat az alaptechnikák leltára.

Fő mottója: A saját erő feladása.

Megtanít a helyes állásra, a térdek közötti összetartó erő kifejlesztésére, és az alaptechnikák (pl. egyenes ökölütés, egyenes tenyérütés, tan-, pak-; fook-, wu-sau) pontos végrehajtására. A Siu Nim Tau formagyakorlat közben nem változik az alapállás, nincsenek benne lépések és fordulások, így a szembefordulás elvét is megtanulhatjuk a végrehajtása során. Fő oka, hogy az ellenfél elsőre úgyis testre vagy fejre fog támadni, legyen az ütés, rúgás, esetleg eszközös támadás, ezért ezt a szintet kell megtanulni védeni. A Wing Tsun formagyakorlatai nem egy elképzelt küzdő elleni harcot imitálnak, csupán szimbólumokat tartalmaznak, melyek egy partner segítségével, a gyakorlatok közben kelnek életre. Az első harmada közben összegyűjtjük a chi-t a tan-tien pontba, majd a későbbi részekben áramoltatjuk a karban. Így a forma végrehajtása közben fel is frissülünk, illetve el tudjuk kicsit felejteni a mindennapi problémáinkat. Ezt a részt a Shaolin szerzetesek áloműző és életet meghosszabbító gyakorlatsorozatként emlegették és gyakorolták. Az első forma elsajátítása kb. 1 év. Ez arra elegendő, hogy egy saját korunkbeli, saját fizikumú támadó ellen meg tudjuk védeni magunkat.

A Siu Nim Tau az első 4 tanulófokozat anyagát fedi le.

SI-HING Széll Gábor

Chum Kiu – Hídkeresés, karkeresés

Míg az első formagyakorlat az alaptechnikákra tanít meg, addig a második formagyakorlat a védekezés elsajátítására helyezi a hangsúlyt – a középhaladó tanítványok technikai ismeretanyagát tartalmazza. Fő mottója az ellenfél erejének az elvezetése, visszaadása rá. Ebben a formagyakorlatban már szerepelnek lépések (lat-Bo, hau-Bo), fordulások és rúgások (egyenes, oldalsó és csavarodó rúgás). Fontos szerepet kap a Bong Sau mozdulat (különböző magasságokban és irányokban végrehajtva), amely a védekezés fontosságára utal. Különleges még a Chum Kiu-ban, a több ellenfél elleni pusztakezes harc, amelynél szintén nélkülözhetetlen a lábmunka és a helyes kéztechnika összhangja!

A Chum Kiu elnevezésnek három jelentése is van:

  • hidat keresünk köztünk és az ellenfél között,
  • a saját karjaink (hidaink) helyes pozícióját keressük,
  • illetve ez a forma képez hidat az első és a harmadik formagyakorlat között.

A második forma elsajátítása további 2-3 év. Ez felkészít az erősebb fizikumú támadó elleni küzdelemre, és megtanít, hogyan tudunk több ellenféllel is harcolni.

A Chum Kiu az 5-8 tanulófokozat tudásanyaga.

SI-HING Salamon Ferenc

Biu Tze (Biu Jee) – Repülő ujjak

A harmadik forma a „Repülő (döfő) Ujjak”. Ahogy a név is mutatja, itt nem az öklök, hanem inkább az ujjak szolgálnak fegyverül. A forma ezen kívül főleg összetett mozgásokból áll, amelyekben könyök, kézél, tenyér és ujjmozdulatok (döfések) gyors lábmozgással ötvöződnek, az egyidejű hárítás és támadás elvét követve. Technikái egyszerűek és a legváratlanabb szögekből érkeznek, hogy az ellenfél támadását még csírájában elfojthassák. A Biu Tze főként a támadótechnikákat tanítja, amit mesterek és mesterjelöltek tanulhatnak! A legmagasabb szintű Wing Tsun technikákat tartalmazza. A Siu Nim Tau-val és a Chum Kiuval ellentétben, melyek három részre vannak felosztva, a Biu Tze nyolc részből áll.

DAI-SHI-HING Szabó Ferenc – R.I.P. 1963-2008

Fabábu formagyakorlat

A negyedik és egyben utolsó forma a Wing Tsun 116 mozdulatból álló fabábu formagyakorlata, amely 8 sorozatot foglal magába. A fabábu technikákat a sorozatban található rúgások teszik különlegessé! A fabábu technikák nem tartalmaznak új mozdulatokat, inkább az új sorrend és a felhasználás és a rúgások által lesz “több”.

Si-Fu Máday Norbert – 9. fokozatú Nagymester 1989.

Sihing Kerekes Csaba 6. mesterfokozat

Email: kerekes.sihing@gmail.com

Oszd meg ezt a cikket, válassz platformot!

Gyere el és nézz végig egy edzést!