Fontosabb lett a női önvédelem, mint a fitnesz és a műköröm –

– interjú Kerekes Csaba Wing Tsun Kung Fu Instruktorral és tanítványaival

Akárhogy is nézzük, a mai világban már elengedhetetlen, hogy ne foglalkozzunk testünkkel és lelkünkkel. Most előbbit fogjuk kiemelni, ugyanis ellátogattunk Kerekes Csaba sportoktató Wing Tsun Kung Fu edzésére, ahol szép számmal képviseltették magukat a hölgyek is, akik komoly elszántsággal vesznek részt már évek óta ezeken a foglalkozásokon. Hogy milyen indíttatásból tették ezt és milyen eredményeket értek el ezáltal, azt elmondják ők maguk.

Ahogyan a sportág szerelmeseinél, Kerekes Csabánál is a hazánkba betörő Bruce Lee filmek hatása adta meg az inspirációt ahhoz, hogy elsajátítsa a technikát. Csabának akkora szerencséje volt, hogy a Kecskeméten eltöltött főiskolai évek alatt megismerhette Si-FuMáday Norbertet 1991 szeptemberében, aki ma már a 9. nagymesteri fokozat Kelet-Európai Főinstruktor titulussal rendelkezik. Habozás nélkül beiratkozott hozzá, és ma már 5. gyakorlatvezetői fokozattal, három városban vezet négy iskolát. Budapest több kerületében, Kecskeméten és Szegeden is nagy sikerrel működnek a klubjai és növendékeinek száma is fokozatosan gyarapszik a sportág nagy örömére.

– Csaba mit lehet tudni a Wing Tsun Kung Furól? Mi ez a harcművészeti technika egyáltalán?

Ha a teljes cikket szeretnéd elolvasni, kattints erre a linkre. A WMNO Facebook oldala itt.