Sajnos egyre többet hallani az utcán, parkokban történő – legtöbb esetben vagyon elleni – támadásokról. Szinte már fényes nappal sincs biztonságban az ember, pláne olyan helyeken, mint pl. bankautomata, elhagyatottabb utca, ösvény egy parkban stb. Egy utcai támadás soha nem tisztességes, mindig az erősebb támadja meg a gyengébbet, többen a kevesebb létszámú társaságot. Ilyen szituációk soha nem sportszerűek, nincsenek szabályok, nem lehet feladni, bedobni a törölközőt. Míg a versenyeken az ezüstérem is nagyon jó helyezés, egy verekedésben a második hely súlyos sérülésekkel járhat. Mindig a támadó van előnyben, ő választja meg a helyszínt (lépcsőház, lift, telefonfülke), az időpontot és a támadás módját is (fogás, fojtás, ütés, rúgás, eszközös támadás). Éppen ezért a Wing Tsun Kung-Fu-ban a harc minden fázisát gyakoroljuk. Öt – távolságtól függő – részre bontva.

Wing Tsun Kung Fu harcfázisok

A Wing Tsun eredetét tekintve alkalmas utcai szituációkban a hatékony önvédelemre. Ezt a stílust ugyanis egy apáca fejlesztette ki, pont azzal a szándékkal, hogy egy nő, vagy egy gyengébb férfi is képes legyen megvédeni magát a támadótól. Főbb irányelvei is erre épülnek:

Nem az erő-erő elleni harc dominál, hanem az ellenfelet technikával győzzük le.

(ok – a támadó lesz az erősebb)

A támadásának erejét elvezetve, visszavezetve rá, gyors dinamikus kontratámadásokkal válaszolunk.

Az ellenfél olyan testrészeit támadjuk, melyeket nem bír kiedzeni, felkeményíteni, pl. szem, torok, orr, gyomorszáj, ágyék, térd, boka. Első olvasásra brutálisnak tűnik, de ha belegondolunk, hogy vannak olyan szituációk, hogy vagy én, vagy ő, akkor valószínűleg alkalmazásra kerülnek ezek a technikák. (Pl. fojtogatnak, és kezd elfogyni a levegő.)

A hárítással egyidejűleg visszatámadunk, így is kihasználva az ellenfél erejét, lendületét (szinte belerohan a kontratámadásba). Ezáltal nem lesz ideje egy újabb támadás kivitelezésére. Minél több lehetősége van támadni, annál nagyobb valószínűséggel el is találhat. Még egy fontos oka van, sokkal nehezebb védekeznie, mert a saját támadásával van elfoglalva, és ideje sincs átlátni, mit tehetne.

Az ellenfelet folyamatosan támadjuk, amíg harcképtelenné nem tettük. Egy ütéssel valószínűleg nem tudjuk ártalmatlanná tenni, melynek okai, nem úgy találom el, lecsúszik, beleblokkol, kibírja az ütést stb…

Ebben az esetben nagyon fontos, hogy mozogjunk a támadók között, mert a mozgó célt sokkal nehezebb eltalálni, és több, egy helyre jövő támadást lehetetlen védeni, ezért kell magunkat elvinni az érkező ütés, rúgás elöl. Van még egy nagyon hasznos taktika, mindig úgy kell helyezkedni, hogy a támadók zavarják egymást. Vagyis kilépni az egyik mögé, vagy neki lökni a másiknak, hogy köztem, és a másik támadó között legyen, így a másiknak ki kelljen őt kerülnie, ha hozzám akar férni. Még egy fontos megjegyezni való: 3-4 esetleg 10 fős támadás esetén nem kell mindenkivel megküzdeni.Azáltal, hogy 1-2 támadót ártalmatlanná tettünk és elszaladunk, nem biztos, hogy gyávák vagyunk. Az utcai harc nem egy mozifilm, ahol a főhős mindig győz, a támadók, pedig a háttérben ugrálás után egyesével jönnek.

Bot, baseballütő, eltört biliárddákó, vagyis ütőerő növelő eszközök esetén a hárítás módja a szokásos, vigyázva arra, hogy az ütés jóval erősebb, és messzebbről érkezhet. Szúró, vágó fegyver esetében (kés, borotva, eltört sörösüveg), ha tudunk mi is valamilyen eszközzel védekezzünk, szék amin ülünk, vagy levéve a pulcsit a támadó fegyverre dobva, esetleg a kezünkre tekerve biztonságosabb a védekezés. Szintén nem kell hősködni, mert ellentétben egy – 2-3 hét alatt begyógyuló – ütés okozta sebbel egy éles vágás nyoma egy életen keresztül végig kísér. Lőfegyver elleni önvédelemmel nem javaslom a kísérletezgetést, mivel a támadó ujja, ami a ravaszon van, nem mozog lassabban, mint a mi egész testünk.

Végezetül azt kívánom minden harcművészetet tanulónak, hogy soha ne kelljen az utcai verekedést megtapasztalni. A stílusa szépségéért, a mozgásért, a sportért, és elsősorban önmagáért gyakoroljon.