Wing Tsun gyerekeknek

Nemrég az egyik kereskedelmi televízió műsora a gyerekek agresszivitásával foglalkozott és arra a megállapításra jutott, hogy a gyerekek manapság agresszívebbek, mint régen. Az okokat többek között a filmekre – beleértve egyes rajzfilmeket is – és a számítógépes játékokra vezették vissza. Felvetődhet a kérdés, ha a gyerekek egyébként is agresszívek, szükség van-e arra, hogy egy harcművészetet tanulmányozva a harc hatékonyabb formáit is elsajátítsák? Véleményem szerint a különféle harcművészetek nem növelik az agresszivitást, hanem éppen ellenkezőleg, csökkentik. Véleményem a következő megállapításokra alapozom:

Egyrészt az edzések lehetőséget adnak az agresszió levezetésére,
Másrészt lehetőséget adnak önmagunk, mások, az emberi testet érő behatások megismerésére.

A harcművészeti edzéseken lehetőség nyílik az agresszió irányított, korlátok közötti kiélésére, illetve az agresszió átformálására. Az agresszió átformálásával a személyiség energiáit nem rombolásra és pusztításra, hanem építésre, önmaga formálására, fejlesztésére fordíthatja. Mit kell érteni ezen kifejezések alatt? A Wing Tsun Kung Fu edzéseken harci technikákat gyakorolnak a diákok, de meghatározott módon és formában, szigorú felügyelet alatt. A sérülések lehetősége így minimális – egy focimeccsen több sérülés van, mint egy jól felügyelt harci edzésen. A technikák gyakorlása során a diáknak alkalma van levezetni pszichikai és fizikai feszültségét, és mindezt felügyelet mellett teheti meg.

Az agressziót az egyén így nem embertársain, hanem az edzéseken vezetheti le. Megtanulja az erőszakot kontrolláltan levezetni, anélkül, hogy embertársainak kárára lenne.

A romboló-pusztító energiák átformálása nem misztikus jelenség, mindössze azt takarja, hogy a technikák kivitelezésénél a diáknak oda kell figyelnie, ezáltal energiáit leköti és mozdulatai javítására, csiszolására fordíthatja. Napjaink egyik jelensége, hogy a bűntények egyre brutálisabbá válnak, egyre gyakoribb az indokolatlanul nagy erőszak alkalmazása a bűnelkövetők részéről, de a hétköznapi életben is egyre gyakrabban szembesülünk ezzel a jelenséggel. A pszichológusok szerint ennek oka egyrészt az, hogy az illető nem tanulta meg kontrollálni az agresszióját, nem tudja, hogy hol a határ, ahol még nem okoz komoly sérülést, és empatikus /beleérző/ képessége – hogy átélje a másik érzéseit, fájdalmát – gyenge. Az edzéseinken a diákok megtanulják, hogy mely technikák hogyan hatnak az emberi szervezetre, megtanulják, hogy mi okoz fájdalmat a másiknak, megismerik a határt, ahol az emberi test még nem sérül.

Ugyanakkor saját magán is megtapasztalja, hogy mit érez a másik, ha esetleg túl durván gyakorol és indokolatlan keményen üti vagy rúgja meg a másikat. A gyakorlatok ugyanis oda-vissza történnek, tehát ha valaki túl keményen bánik a másikkal, annak lehetősége van ugyanúgy bánni vele, amikor rá kerül a sor. Ezáltal megtapasztalhatja, hogy mit érzett a másik, így legközelebb – a saját kárán tanulva – már úgy gyakorol, hogy ne okozzon indokolatlan fájdalmat a másiknak. Az indokolatlan agresszió egy része az önbizalomhiányból, kisebbrendűségi érzésből is fakadhat. Ebben az esetben az agresszió az egyén személyiségbeli problémáit kompenzálja. Az edzéseken a technikák gyakorlása közben a gyakorlót sikerélmények érik, amikor sikeresen végrehajt egy gyakorlatot, ezáltal nő az önbizalma. Az önbizalom növekedése nem azt jelenti, hogy meggondolatlan, és a vakmerőségig bátor lesz az illető, épp ellenkezőleg.

Tudja képességei határát és lehetőségeit, ezért nem megy bele olyan élethelyzetekbe, amelyek meghaladják képességeit.

Egy veszélyes helyzet elkerüléséhez sokszor a megfelelő fellépés is elég. A megfelelő fellépés azonban csak kellő önbizalom esetében lehet hatásos. A harcművészetek gyakorlása ezt az önbizalmat adja meg.